A Pannon Egyetem rektora már előadása címével - Az esélytelenek nyugalmával...– őszintén a globális klímaváltozás "megállíthatóságáról" - is eloszlatta a reményeket azzal kapcsolatban, hogy az emberiség megoldást tud-e találni a klímaváltozás problémájára. A Balaton Konferencia 2024 hallgatósága ezután egy kerekasztal beszélgetés keretében ismerhette meg a Balatont érintő legégetőbb problémákat.
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított 20 meg nem nevezett légitársasággal szemben, mivel azok potenciálisan félrevezető zöldmosási gyakorlatot folytatnak, többek között azt állítják, hogy környezetbarát módon működnek.
Gelencsér András már többször hangot adott a globális felmelegedéssel kapcsolatos lesújtó véleményének, miszerint a folyamat megállításával már elkéstünk, a következmények elkerülhetetlenek. Ugyanakkor ez korántsem jelenti, hogy ölbe tett kézzel kéne nézni a világégést, hanem fel kell készülni egy, a mostanitól teljesen eltérő életmódra, berendezkedésre, amibe aligha férnek bele a repülős kiruccanások és a Kínából rendelt kütyük. A Pannon Egyetem rektora és HUN-REN Levegőkémiai Kutatócsoportjának vezetője május 2-án, Veszprémben tart előadást a Portfolio és az egyetem közös konferenciáján arról, miért tévút a jelenlegi fenntarthatósági politika és mit lehetne tenni azért, hogy elkerüljük civilizációnk összeomlását.
A globális szén-dioxid-kibocsátás tavaly rekordszintre emelkedett, 1,4 százalékkal meghaladva a 2019-es, Covid előtti szintet, amelyet jellemzően a háztartások energiafelhasználása, a közlekedés, a nemzetközi légi közlekedés és hajózás okoz, de olyan iparágaknak is szerepe van benne, mint a műtrágya-, acélgyártás, olajfinomítás, vagy éppen a cementipar. Ugyanakkor azt kevesen tudják, hogy utóbbi szektor az elmúlt évtizedekben olyan átalakuláson megy keresztül, aminek következtében ma már globális trend a gyártás során a szén és egyéb fosszilis anyagok helyett az alternatív tüzelőanyagok használata, és még idén polcokra kerülnek a minimum 30 százalékkal kevesebb CO2 kibocsátással készült cement készítmények. Norvégiában pedig üzembe helyezik az első olyan CCS (Carbon Capture and Storage) technológiával működő cementgyárat, ahonnan zéró kibocsátású termékek kerülnek majd ki.
Teljes kudarcnak bizonyult eddig Európában (is) az az elképzelés, hogy a villanyautók elterjesztésével csökkentik a közlekedés széndioxid-kibocsátását. Ezt világosan mutatják a személygépkocsik számának alakulására vonatkozó statisztikák.
Az Európai Parlament szerdán új, az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok szigorítása érdekében.
A Trafigura nyersanyag-kereskedő szerint a mesterséges intelligencia és adatközpontok iránti növekvő igény, valamint az elektromos járművek és megújuló energiák felé történő energetikai átállás miatt 2030-ig akár egymillió tonnával is megnőhet a rézkereslet, ami súlyosbíthatja a már fennálló kínálati hiányt.
15 évnyi tervezés és előkészítés után Ghána készen áll arra, hogy karbonkrediteket kínáljon a Globális Észak vásárlóinak, akik a "zöldmosás" vádjával szembesülve alig várják, hogy bizonyítsák elkötelezettségüket az erdőirtás elleni küzdelem iránt. Az illegális fakitermelés és bányászat által biztosított magas hozam miatt azonban a jelenlegi árak túl alacsonynak számítanak.
Közelmúltbeli gazdasági sikereinek, erőteljes növekedési lendületének és ígéretes kilátásainak köszönhetően India egyre nagyobb befolyásra tesz szert mind regionális, mind nemzetközi szinten. Más országok tapasztalatai (ezen belül is legfőképp Kínáé az elmúlt három évtizedben) azonban azt mutatják, hogy az ilyen gyors befolyásszerzést és erőteljes fejlődést nehéz lehet kezelni. Egy hazai szinten észszerűnek számító intézkedés ugyanis szembemehet azzal, amit más országok elvárnak egy rendszerszinten fontos gazdaságtól. Ugyanezen okból a nemzetközi szinten észszerűnek gondolt intézkedések megnehezíthetik egy adott ország hazai gazdasági fejlődését.
Az építőipar megkerülhetetlen alapanyaga a cement, amely amellett, hogy nélkülözhetetlen, gyártása során az egy egyik legnagyobb CO2-kibocsátásért felel. A klímacélok elérése érdekében ennek megfelelően a cementipart egyre nagyobb többletköltséggel sújtja kvótarendszer, amelyet csak akkor lesz képes kigazdálkodni, ha fejleszti gyártótechnológiáját. A 4iG Nyrt. Mensor 3D üzletágának szakemberei három európia üzem lézerszkennelését is elvégezték, ahol a fél évszázaddal ezelőtti technológiák cseréjére, fejlesztésére készülnek. A cég a tervek elkészítéséhez szükséges terület 3D-s pontfelhőjét készíti el, amely segítségével felgyorsul a tervezési folyamat és elkerülhetővé teszi a később költségesen javítható hibákat.
Fokozatosan elkezdte bevezetni az EU a CBAM, vagyis az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusát, amely eleinte adatszolgáltatási, majd egyre komolyabb beszámolási kötelezettséghez és engedélyekhez köti az unión kívülről, kvótakereskedelmi rendszer nélkül működő gazdaságokból importált alapanyagok, áruk behozatalát. Magyarországon is számos importőrt, illetve közvetett vámjogi képviselőt érintenek a változások, számukra tartott előadást az RSM Hungary. Az eseményen a regisztrációért, a helyesbítési eljárás lebonyolításáért és a bírságok kiszabásáért felelős magyarországi illetékes hatóság - a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság - osztályvezetője számolt be az eddigi tapasztalatokról és a leggyakrabban felmerülő problémákról.
Világszintű gazdasági fejlődés, visszaszoruló éhezés és szegénység - sok tekintetben jó irányba haladt a világ a mögöttünk álló évtizedekben, eddig talán minden generáció elmondhatta magáról, hogy jobb helyzetből indul, mint ahonnan a szülei kezdték. Azonban ennek az érmének van egy másik, sötétebb oldala is, ha tetszik, a fejlődés "ára": ez pedig nem más, mint az egyre fájdalmasabb következményekkel fenyegető környezetrombolás. A jelentős gazdasági és társadalmi átalakulás közepette a globális CO2-kibocsátás 1950 óta több, mint a hatszorosára nőtt - de melyik országok járultak hozzá leginkább ehhez a növekedéshez, és mire lehet számítani a jövőben?
Lézeres technikával lezárt dobozokkal készül egy fenntarthatóbb és körforgásos gazdaságot támogató élelmiszeriparra a Tetra Pak. A vállalat emellett a kizárólag Magyarországon gyártott egyik csomagolásánál is új fejlesztést vezetett be.
Összességében idén is növekszik a Föld országainak szén-dioxid-kibocsátása, ezen belül viszont a legnagyobb szennyezők közül az Egyesült Államoké és az Európai Unióé csökken, jelentősen emelkedik viszont Indiában és Kínában, derül ki a Global Carbon Projekt legfrissebb elemzéséből.
Egy friss kutatás szerint a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó globális szén-dioxid-kibocsátás idén rekordot fog dönteni, ami súlyosbítja az éghajlatváltozást és még pusztítóbb, szélsőséges időjárási jelenségeket idéz elő.
Ismét megkapta a környezetvédelmi fricska-díjat a klímacsúcson Japán a nagy mértékű szénenergia felhasználása miatt.
Itt vannak a számok.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Néhány hónap alatt ötszörösére ugrott a BNPL-megoldással bíró webáruházak aránya Magyarországon.
A horvát parlament beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette kormányt.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.